Horkol a gyerek

Gyermekkori Alvás függő légzészavarok (horkolás, alvási apnoe szindróma) vizsgálata és kezelése.

Heim Pál Kórház Gégészet, Delej u. 13-15.
A telefon: 06-1-4599102

Nagyon gyakori probléma gyermekkorban a horkolás. Sokan nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Előfordul, hogy annyira nem veszik komolyan a problémát a szülők, hogy nem is említik az orvosnak, csak direkt rákérdezésre. Ez természetesen nem a szülő hibája, hiszen ő nem tudhatja, hogy milyen veszélyekkel járhat a gyermekkori horkolás. Sokan úgy gondolják, hogy apa is horkol, ezért ez „ családi vonás”.

Sok esetben valóban ártalmatlan a dolog, van olyan helyzet, azonban amikor a horkolás hátterében komoly betegség áll. Ez pedig az alvási apnoe betegség. Ebben az esetben a gyermek horkolásának oka az, hogy alvás alatt a légutakat valami elzárja, ezért nehezebben, súlyosabb esetben egyáltalán nem jut levegő a tüdőbe, agyba, szívbe több másodpercen keresztül. Ilyenkor a gyermek küzd a levegőért, fokozottan dolgoznak a mellkasi-, hasi légzési segédizmok, majd egy nagy horkantással oldódik az elzáródás, és kezdődik minden elölről. A gyerekek nem alszanak jól, hiszen egész éjjel dolgoznak, próbálnak levegőhöz jutni, amit gyakran a szülők észre sem vesznek, hiszen mindez csak éjszaka történik, amikor mindenki alszik. Amit a szülők láthatnak, az inkább a rossz éjszaka következménye, a nappali fáradtság, fejfájás, aluszékonyság., sok esetben figyelemzavar, hyperaktivitás, tanulási, beilleszkedési problémák.

Azt, hogy a horkolás jó indulatú, vagy mögötte alvászavar áll fenn, azt kivizsgálás nélkül nem tudjuk eldönteni, mivel a tünetek nagyon hasonlóak. Mindkét esetben hangos horkolás a vezető tünet, ezen kívül a betegség gyanúját felveti, ha a gyermeknek kihagy a légzése, szokatlan testhelyzetben alszik, bepisil éjszaka, illetve, ha az éjszakai tünetek mellett nappal álmos, fáradékony, vagy éppen ellenkezőleg, hyperaktív, figyelmetlen, és nagyon gyakran vannak felső légúti megbetegedései.

HA a szülő ehhez hasonló panaszokat észlel gyermekénél, mindenképpen orvoshoz kell fordulnia, mégpedig ha lehetősége van rá, akkor alvásdiagnosztikában jártas szakember segítségét kell kikérnie. A betegek kórházunkban részletes fizikális vizsgálat után éjszakai alvásvizsgálaton esnek át, amelynek során mérjük a vér oxigénszintjét, a mellkasi, hasi mozgást, a szívfrekvenciát, és a levegő áramlását az orron keresztül. Ezzel a vizsgálattal objektíven meg tudjuk állapítani, hogy valóban vannak-e gyermeknek légzéskimaradásai, ezeket elzáródás okozza, vagy centrális, agyi működészavar, valamit, hogy milyen mértékben esik le az oxigénszintje a betegeknek éjjel.

Ha tisztáztuk a tünetek okait, és valóban fennáll a betegség, akkor meg kell keresnünk az elzáródás okát. Az esetek nagy részében ez az orr-és a torokmandula megnagyobbodása. Bár ezt az állapotot nem szokták nagyon súlyosnak tartani, mégis fel kell rá hívni a figyelmet, hogy kezelés nélkül bizony súlyos szövődményhez vezethet! Ritkábban egyéb okai vannak az apnoéknek, mint az allergiás orrnyálkahártya duzzanat, nagy nyelv, gége rendellenességek stb. Mindezek a fül-orr-gégészeti vizsgálaton kiderülnek. Ha az okot tudjuk, akkor már könnyebb dolgunk van a kezelést illetően. Az orr-és garatmandula eltávolítása megoldja a betegséget általában. A beavatkozás után 1 hónappal kontroll vizsgálatot végzünk, ahol vagy gyógyulttá nyilvánítjuk a betegeinket, vagy ha még fennáll a betegség, akkor keressük az okot. Sajnos előfordul, szerencsére nagyon ritkán, hogy a betegség oka a felső légutak komplex elzáródása. Ilyen esetben, gyermekkorban is a légsín terápiát kell választanunk.

Végül szeretném még egyszer felhívni a figyelmet arra, hogy ha egy gyermek horkol, az nem  fiziológiás állapot. Ez a betegség kezelés nélkül magas vérnyomáshoz, szív- és tüdőbetegséghez, valamint súlyos esetben felnőttkori hirtelen halálhoz is vezethet. Ezért tartom fontosnak a horkoló gyermekek kivizsgálását, és ha kell kezelését.

dr. Benedek Pálma
fül-orr-gégész, allergológus
alvás medicinában jártas szakember


Gyermmekkori Alvás függő légzészavarok (horkolás, alvási apnoe szindróma) vizsgálata és kezelése.

Heim Pál Kórház Gégészet, Delej u. 13-15.
A telefon: 06-1-4599102